Nemrég - lehet, hogy már írtam is róla - megtudtam, hogy a szomszéd, aki már évek óta halott, anno (mikor én még kislány voltam) lejárkált a másodikról ide, az ajtónk elé, és hallgatta, ahogy énekelek. Szerinte szép volt. És ez csak most, jóval a halála után derült ki egy másik szomszédtól...
Juliet fest. Én meg írok. És álmomban sokszor Lillian vagyok.
A szomszéd néni néha szintén hallgatózott - mikor még csellóztam itthon. Ezt közvetlenül tőle tudtam meg.
2013. augusztus 27.
2013. augusztus 2.
?
Mostanában látszólag teljesen normális álmokból riadok föl úgy, mintha legalábbis széjjeldaraboltam volna valakit. A legfrissebb gyöngyszem:
Álmomban a Rákóczi Ferenc utcán haladtam végig, a fő út felé. Egyszer csak szembe jött velem egy fehér kismacska, vörös és fekete foltokkal. Nagyon szimpatikus volt, ezért arra gondoltam, hazaviszem, de ekkor megláttam a sérvet a hasán, és ez komolyan elgondolkodtatott, hogy így is vigyem-e (mi lesz, ha már akkor kifordul a fél hasürege, amikor fölemelem? mi lesz ha megölöm vele? - pedig pici volt a sérv), de végül úgy döntöttem, hogy majd vigyázok rá, meg elviszem állatorvoshoz stb., csak előbb érjünk haza. Fölemeltem, mint valami porcelánfigurát, és elindultunk. Amint befordultunk a sarkon, odarohant hozzánk egy sokkal kisebb, de gyönyörű fekete-szürke kiscica, akihez természetesen le kellett guggolnom. Miközben megnézegettem, egy percig azon gondolkoztam, melyiket vigyem haza, talán jobb lenne inkább a kicsit, aki ugyan szintén nem biztos, hogy életben marad, de legalább fekete (nesze neked diszkrimináció...). De arra jutottam, hogy ez hülyeség, ha egynek van hely, akkor kettőnek is. Fölvettem mindkettőt, és mentünk tovább.
Alig léptem kettőt, megjelent egy irgalmatlanul csúnya, sovány, megtört tekintetű anyamacska. Rám nézett. Én pedig teljesen természetesen megkérdeztem tőle, hogy az ő cicája-e ez a kettő. A macska nem válaszolt, csak lefeküdt a betonra, én meg leraktam a két - amúgy eltérő életkorú - kismacskát, azok meg rávetették magukat és elkezdtek... szopni.
Én meg fölébredtem sírós fejjel, hogy ez tényleg szívás...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)