Lakik felénk két hattyú, János és Tamás.
Tamás majdnem belefagyott egy jégtáblába, legalábbis sokáig nem mozdult. Megszólítottam, nem reagált. Közelebb hajoltam hozzá, meg se mozdult. Dobtam mellé egy hógolyót (ami talán már zaklatásnak is magyarázható, de tudnom kellett, odafagyott-e), nem érdekelte. Messziről nekifutottam felemelt karokkal, hátha erre méltóztatik arrébb mászni, ha egyáltalán képes rá. Mérhetetlen felháborodással felemelkedett a helyéről, sziszegett kettőt, aztán elfordult. Molesztáltam egy hattyút...
A derekam és a lelki világom kölcsönösen utalnak egymásra. Mindkettő beállt. Valami becsípődött és baromira fáj, de fogalmam sincs, mitől lenne jobb, ezért fájdalomcsillapító és izomlazító társaságában inkább alszom 20 órát, hátha utána másképp látom az egészet.
Fölébredek, dalok jutnak eszembe, meg morális kérdések, de pofátlanság lenne még ugyanennyit aludni rá. Legalább tél van.
