Hölgyeim, állandó minőségünkké vált a költözés. Minél öregebbek leszünk, én személy szerint annál jobban utálom. Akkor is, ha jó lesz. Mert változás, rekonfigurálódás stb. stb. Persze lehet, hogy csak takarítani nincs kedvem.
Vannak félelmeim. Akkor is, ha jó lesz.
Ezek a döntések nem arról szólnak, hogy a jövőnkre gondoljuk. Persze gondolni lehet rá. Mást most nem igen.
Most nem azok hiányoznak, akik valahol messze járnak, hanem az hiányzik, hogy velük legyek. Én hiányzom onnan, nem ők innen.
Elindulok most valamerre, és a szívem szakad meg azért a rakás szarért, ami legalább kiszámítható volt. Megint új problémákkal találkozni, megoldani vagy nem, hagyni, hogy elmenjen... Öregszünk.
Az a baj, hogy már megint nincs meg a helyünk a világban. Kényelmes volt ezt a helyzetet okolni érte, de rájönni, hogy nem azon múlik, mire látunk rá az ablakból... hát...
--- --- ---
Jó lesz ez. Talán végre lesz egy pont, amihez viszonyíthatom magam, egy hely, amit otthonnak nevezhetünk.
Izgulás van, de lehet, hogy csak másnaposság.
