Lelkekbe festett

Más színű most az ég
zöld íriszes álom
vörösben égnek szemeink
kék mosolyodat várom

szürkét dereng
részekbe vág
Néznek mind és nézel Te: Ránk
gyufát gyújtasz
fénye reccsen
s azt hiszem
e lángra lebben
minden fürge-néma szempár
pedig csak a megszokás jár
leülnének, ha lenne még hely

táskák padon, egymás után
Visszanéznek rájuk bután
Talán közhely, talán profán:
Nem a fényre lépek, csupán
elhittem már megint...

határ

gondolat-szó-tett
a sorrend néha abszurd lett

de nem is kell a tökéletes
emberi kell
lélekkel

Mit keresel

mit keresel?
újra és újra becsapódik
gondolatod vasszilánkja
"mit keresel?"

hangot, érzést, mást, magadat?
neked ebből már semmi nem kell
mit keresel

szenvedést, hogy tűzből tisztulj
nem marad semmi a szóból
kit keresel?

fellobban és eggyé olvaszt
(ön)magadból számodra torlaszt így emel
s Te: keresel

meddig, mit miért és minek?
ha tetted, szavad úgyis rideg
összemos savat és vizet
széttöröd az értelmedet
de keresel

keresel
mert nincs mit tenni
mert nem hiszed, hogy csupán ennyi
bár tudod jól, hogy nincsen semmi.

A Megvilágosodás 17 pillanata

A szerelem nem azon múlik, hogy Kedvesnek, Cicának, Maszatkának vagy Akárminek hívnak-e. És azon sem, hogy körbekeríted-e a mondataidat egy csomó romantikus nyáladzással.
Ezek mind aranyos kedvességek, jól is esnek az ember lányának, de a szerelem érzéséhez nem sok közük, a szeretethez még annyi sem.
Megértettem.
Végre.