Álmomban már láttalak...

... sőt, a valóságban is, de az mégse ugyanaz.

Azt álmodtam, hogy ázsiai nő vagyok (talán egy kisgyerekkel, aki a húgom volt, de lehet, hogy csak valamiért épp mellémszegődött). Két ázsiai férfi udvarolt nekem, amit igazán nem tudtam megérteni, mert nagyon szegény voltam. 

Épp akkor éltem túl egy hajótörést, szakadtan és koszosan vásároltam a piacon, amikor hirtelen mindketten feltűntek.

Választottam.

Fogalmam sincs, mi alapján, de elindultam az egyikükkel, és követtem egészen a lakásába. Beépített galériája volt, amit a korláton túl üvegfal is elválasztott az alsó szinttől. Minden fehérre volt festve, a falak, a lépcső, a bútorok. Fentről, a galériából néztük a kislánnyal (10-12 éves lehetett), ahogy a férfi két európai nővel ő... enyeleg (?).

Egy fehér ágyon feküdtek, az egyik nő szőke volt, a máik barna, és szinte teljesen ugyanúgy néztek ki. Meztelenül, háton feküdtek a férfi két lábszárán, miközben ő ülve simogatta a hosszú hajukat.

Azután mintha felülről, a galériáról láttam volna saját magam, ugyanúgy feküdtem a férfi egyik lábán, mint az imént az európai nők egyike. A másik lábán a kislány feküdt.

Álmomban már láttalak. Tudom, hogy ébren is.

Pff...

Tudjátok mit?
Engem többet senki nem kurvázzon le, ne küldjön vissza verbálisan édesanyámba, ne közölje velem, hogy jelentéktelen vagyok, se azt, hogy egyszerű. A szeretet, a béke és a barátság nevében meg pláne ne.
Mindezen már túl vagyok.
Megtudtam, nagyon boldog lettem tőle. Köszönöm szépen, többször nincs rá igényem, nem kérek belőle.
Szabad fordításban ez annyit tesz, hogy:
A) bárkit, akitől ezt megkapom, kedvesen és a legnagyobb örömmel elküldök Tahitire
vagy csak
B) ott hagyom a bánatba, hogy legyen kiegyensúlyozott, csodálatos élete nélkülem.
Tegyük fel, ezt ígéret jelleggel jegyeztem le.
Köszönöm, csókolom

Science of words... silence of worlds?

Nyelvészek vagyunk, nemde?
A szavainknak igenis jelentése, jelentősége van...

Where are you, Dear?

F*szom!

Egy kedves Valaki egyszer azt kérdezte: Merre tart a világ? Mi ez itt körülöttünk?

Mindjárt hányok.

Magamtól, mástól, meg biztos azért is, mert mostanában "sokat eszem".

Mert ha valamit megtehetsz, meg is teszed... csak úgy, próbaképp. Kipróbálod, hogy működik-e az elmélet, hogyan valósul meg a gyakorlatban.

Mert semmi sem szent már, nincsenek normák, értékek, tartás, morál, folytassam?

Nincs semmi, csak mész előre, mint egy gép, és várod a reakciót az akcióra. Ha nem kedvező? Hát, akkor hiba csúszott a számításba, csináljuk másképp, mintha mi sem történt volna.

Persze. Simán.

Nem kellenek érzések, érzelmek, nem kell embernek lenni, nem fájhat, mert attól nem lesz jobb. Végül is, mire jó a fájdalom?

Mi kell akkor? Semmi. Már nem kell semmi.
A túláradó érzelmek tengerében elveszni úgy, hogy legalább tudom, ezerszer is tudom, érzem, hogy élek, hogy ember vagyok... ez az, ami a legkevésbé kell, de legalább jól esik. Önzés. Érdekel? Nem.
Neked nem kell, megtartom hát magamnak, tudatában rettenetes önzésemnek, fájok itt magamban, fájok itt magamnak. Mert amíg érzem, hogy fáj, nem CSAK tudom, addig akarok élni...