Where are you, Dear?

F*szom!

Egy kedves Valaki egyszer azt kérdezte: Merre tart a világ? Mi ez itt körülöttünk?

Mindjárt hányok.

Magamtól, mástól, meg biztos azért is, mert mostanában "sokat eszem".

Mert ha valamit megtehetsz, meg is teszed... csak úgy, próbaképp. Kipróbálod, hogy működik-e az elmélet, hogyan valósul meg a gyakorlatban.

Mert semmi sem szent már, nincsenek normák, értékek, tartás, morál, folytassam?

Nincs semmi, csak mész előre, mint egy gép, és várod a reakciót az akcióra. Ha nem kedvező? Hát, akkor hiba csúszott a számításba, csináljuk másképp, mintha mi sem történt volna.

Persze. Simán.

Nem kellenek érzések, érzelmek, nem kell embernek lenni, nem fájhat, mert attól nem lesz jobb. Végül is, mire jó a fájdalom?

Mi kell akkor? Semmi. Már nem kell semmi.
A túláradó érzelmek tengerében elveszni úgy, hogy legalább tudom, ezerszer is tudom, érzem, hogy élek, hogy ember vagyok... ez az, ami a legkevésbé kell, de legalább jól esik. Önzés. Érdekel? Nem.
Neked nem kell, megtartom hát magamnak, tudatában rettenetes önzésemnek, fájok itt magamban, fájok itt magamnak. Mert amíg érzem, hogy fáj, nem CSAK tudom, addig akarok élni...