Amióta rájöttem, hogy általános ötödikben a karácsonyi műsorban én voltam az antiszemita kispásztor, azóta elég furán érzem magam.
A sztori a szokásos: megjelenik az égen a csillag, a pásztorok pedig jól meglátják a pusztában, és elkezdenek róla dumcsizni. Kb. négyen vannak/vagyunk, és ebből hárman azt állítják, hogy az Dávid csillaga. Erre én (az antiszemita kispásztor) leoltom őket, hogy mi a fenéért lenne az Dávid csillaga, és ők biztos csak azért hiszi annak, mert állandóan ilyesmiken jár az eszük. (A pontos szövegre nem emlékszem, bocsi.)
A szereppel további problémáim is voltak... az összes pásztor fiú volt - én is - , és a derékig érő hajamat alig bírtam betuszkolni egy kucsma alá (mert az olyan pásztoros). Az eredmény az lett, hogy a kucsma barátságosan imbolygott a fejemen, amíg felejthetetlen alakításomat leműveltem, ugyanis a hajamat valami kontyfélébe kellett fölturbózni, hogy ne lógjon ki a fejfedő alól, de úgy meg túl nagy lett. Ja, és a rövidebb tincsek így is kificcentek alóla, amitől nemcsak antiszemita, de kellőképp nomád életmódot élő ember benyomását is keltettem.
Nyolcadikban persze már nem lehettem Petőfi, pedig azt szívesen csináltam volna...
ugyan, nem vagy te Sanyi(nk)! csak mások néznek annak!!!
VálaszTörlés