Tizenhárom éves korom óra álmodom gyerekszületéssel. A legelső álmomban annyi idős voltam, mint akkor valójában, és bicikliztem hazafelé. Tudtam, hogy kb. három hónapos terhes lehetek, és nagyon nagy a gáz. Miközben tekertem a betonúton, azon gondolkoztam, mit tehetnék így hetedikesként, mit adhatnék egy gyereknek, ha még magamról se tudok gondoskodni. Ordított bennem a kilátástalanság és a kétségbeesés.
A következő álmomban a hatodik-hetedik hónapban járhattam. Piros póló feszült a nagy hasamon, a hajam kontyba volt tűzve, így álltam egy erdőben, és sütött rám a napfény. Boldog voltam. Ekkor valójában tizenöt-tizenhat éves lehettem.
Tizennyolc évesen álmodtam először, hogy szülök. Akkor még nem láttam a gyerekemet, csak álltam egy buszmegállóban és éreztem, hogy mozgolódik bennem, valaki sikít, aztán mentőt hívnak. Következő kép a kórházi ágyon, ahol egy idegesítő nő beszél hozzám, de kit érdekel, nekem épp gyerekem születik. Ekkor idáig álmodtam.
Az azutániban (egy évvel később) nagyon csúnya, sötét hajú, kék szemű kisfiam jött világra, koraszülött és beteg volt. Aggódtam érte. Azt sem lehetett tudni, életben marad-e, sem azt, hogy milyen sérülés érte. (Talán oxigénhiány.) Engem nem zavart, hogy esetleg lesz egy "hülye" vagy "nyomorék" gyerekem. Mások - rokonok - sipítoztak, onnan esett le, hogy valami gond van. Nagyon szerettem őt, és minél több időt akartam vele tölteni, mert valahogy úgy éreztem, az többet ér mindenféle kórházi kezelésnél. Így az állapota ellenére hazahoztam, és lefektettem az ágyamra. Nem mozgott. Annyira pici és törékeny volt, az arcát pedig fájdalom torzította el. Én pedig csak odabújtam mellé, és magamhoz szorítottam, és éreztem, hogy a kicsi testét elengedi a görcs, megnyugszik és lassan álomba merül. Aztán másnap lett, megérkezett a nagyanyám, és közölte, hogy nincs is ennek a gyereknek semmi baja. Tényleg jobban nézett ki addigra.
Tavaly egészséges kisfiam született - álmomban. Nagyon szép arca volt (sötét haj, kék szem), és iszonyatos sebességgel fejlődött. Testileg baba volt, de kb egy nap alatt megtanult folyékonyan beszélni és valami elég komoly dologról dumáltunk. És nem szólított anyának. Sehogy se szólított. Csak beszélgettünk. Mint két barát vagy ilyesmi. Nem is volt igazán érdekes, hogy én vagyok az anyja.
