Nemrég találkoztam egy lánnyal az utcán. Inkább csak megláttam.
Tizenkét éves kora óra ismerem. Akkor is volt benne valami különös...
Most, négy évvel később újra itt van, és még mindig ott van benne az a furcsa valami. Tartás? Talán. Inkább egyfajta kiállás. Az, hogy összetéveszthetetlenül Ő az, amikor megjelenik valahol.
Akkoriban leginkább a mesék fiatal, pökhendi hercegkisasszonyaira emlékeztetett, akik a történet végén mindig belátják egy-egy apró hibájukat, és onnantól minden szép és jó.
Mostanra egészen olyanná lett, mint egy fiatal macska. Ráérősen teszi egymás után vékony, puha lábacskáit, miközben tisztában van vele, milyen bámulatos a megjelenése. Enyhén leeresztett szemhéja alól már-már unottan bezsebeli az ámulattal rátapadó pillantásokat... ez a legkevesebb és a legtermészetesebb.
...én pedig ülök egy padon, és azon töprengek, hogy elrohant az a négy év, és milyen gyorsan felnőnek a macskák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése