Bizonyára kisszerű, de a lelkemnek egy-egy darabka boldogság...
Amikor megkérdeztem, a mentoráltam azt felelte, jól esik neki, hogy ennyit törődök vele. Nem viszem túlzásba, sokat segítek és jó, hogy vagyok.
A főnöknőm saját magához hívott el munkaügyi megbeszélésre. És telefonban "puszi"-val köszön el.
Az egyik órámon majd beszámolhatok a szakdolgozatom témájáról, terveiről, jelenlegi állásáról.
A konzulensem segítséget kért külföldi szakirodalom ügyében. És olyan kedves, meg segítőkész, (megkockáztatom, lelkiismeretes), amit sose hittem volna róla. Velem együtt beleássa magát a témába, noha egy része egyáltalán nem a szakterülete.
És a legvégére a legnagyobbat: hogy Babits Mihályról én jussak bárki eszébe is... olyan mélységesen megtisztelő, annak tükrében pedig még inkább, hogy milyen sokat jelent nekem Babits... és az, akinek én jutottam eszébe róla.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése