Amikor annyi, monoton-tompán eltöltött hét után megint érzem, hogy van értelme... hogy volt miért...
Amikor végre otthon érzem magam...
Hogy nem tudom letörölni a vigyort az arcomról...
Látom, amiért idáig dolgoztam, rágtam fület, írtam levelet, mentem, akkor is, mikor senkit nem érdekelt, akkor is, mikor senki nem tarotta fontosnak.
Most működik valami. Született valami, ami érdekes, ami inspirál. Nem csak engem. Vitathatatlanül létezik valami, ami korábban nem. Amikor ennek a gyönyörűségébe csak egy egész kicsit bele tudok érezni, akkor tudom, hogy van értelme.
Hogy van értelmem.
Két levél meg egy beszélgetés. Ennyi a boldogság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése