Fejbe-szívbe-gyomorba

Próbálom megszokni az arcodat. Nem megy.
Már reggel hányigerem van, amikor még elképzelésem sincs, milyen fantasztikus véletlen révén futunk össze teljesen spontán, hogy majd' szétesek belé... Mert hiába készülök. Vázlatpontokba szedem  a gondolataimat, a papír (még) nem szakad darabokra. De hiába figyelek a kezemre, akkor levegőt nem kapok, ha azt igen, hát a szememben van valami... vagy az arcomon... az orromon, de jellemzően nincs nálam zsebkendő.