†

"Már szürkül lassan a ködös határ,
És a határban a Halál kaszál..."

Sometimes I feel like...

... hogy a mailjeim jelentésárnyalatát akkor értelmezik jól, amikor a legkevésbé sem számít, milyen hangulatban írtam meg azt a tetves levelet, egyszerűen csak a tartalom számít, a stílus kevésbé fontos.

Amikor viszont a meghúzódó, másodlagos jelentésnek, esetleg a stílusnak is oka és jelentősége van, akkor mindenki kellemesen félreérti/nem érti azt.

Ebből csakis arra tudok következtetni, hogy nem tudok levelet írni.

Várom azok jelentkezését, akik éreznek magukban erőt és kitartást ahhoz, hogy megtanítsanak rendesen levelet írni!

***

Néha - sőt, mostanában kifejezetten sokszor - egészen jól érzem magam. Úgy elvagyok. És ilyenkor a sok hülye nem fogja fel, hogy hirtelen mitől szállt el a nagy boldogságom. Attól, hogy megszólaltak...

(Akinek nem inge...)

My music

Vagy inkább a Miénk.

Hallgatom a mindenféle szerelmes számot, amit mindenféle ember kipakolgat a facebookjára.

Szeretnék egy olyan számot, ami csak egy embernek szól. Amiről csak egyvalaki jut eszembe, és más senki. Amit nem tudok meghallgatni, csak vele, csak miatta.

Ami nélküle egy értelmetlen hangjegykupac. Értitek?

Valami kizárólagosat szeretnék... hogy tudjak odaadó lenni, meg lelkes, olyan bájos kis naiv lányka a kiskutyaarcú rajongásával. Mert jó érzés. Olyan kedvesen felemelő.

De azt hiszem, mostanában minden rajongásom tárgya a csupanagybetűs MUNKA. (Legalább biztosan tudom, hogy ő viszontszeret. =D)

Beszív-kifúj

Nightmare before Christmas...
avagy hiába tudom, hogy nem érdekel, ha egyszer másképp érzem.
*
Nyugodt vagyok. Nagyon nyugodt. Tudom, hogy mit miért tettem, de ha nem, az sem zavar különösképp. Én voltam, én vagyok, én leszek, és attól, hogy nem adok érte piros pontot magamnak a cseresznyés füzetembe, azért leköpni sem fogom magam. Arra ott vannak mások. :)

Csak arról ne próbálj meggyőzni, hogy...

... nem Te vagy József Attila reinkarnációja.

Úgyse hiszem el, és valószínűleg ez az egyetlen dolog, amit nem tudnék elhinni Neked. Olyan vagyok, mint a jobb képességű konyhamalacok: bármivel etethető. Azért a minőségi szemetet jobban szeretem. Azt meg egyenesen utálom, ha a gyomromból rángatják vissza a falatot, hogy megmutassák: "Nézd, ezt a szart Te megetted. De kis butus vagy." >^.^<

Na de éles kanyarral a gondolati párhuzamosságra:

"És lásd, akadt
nő, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától."

Viták... hogy meg kell győzni engem mindenről, miközben saját magadat győzködöd rólad, rólam, talán rólunk is. Mert nem lehet másnak igaza, nem láthatja jól más, csak másképp. Léteznek beágyazottságok - nevezzük őket normáknak - , ezek azonban pontosan akkor, ott és úgy érvényesek Rád, ahogy az a logikai alátámasztást szolgálja. Olyan rugalmas keretek ezek, melyek úgy és arrafelé nyúlnak, amerre csak szeretnéd, és abban a pillanatban (kijelölő jelző!) merevednek meg, amint valaki más gabalyodik beléjük. Igaz is, ezek a Te normáid, Neked kell értelmezned őket... aktuálisan, megfelelően, helyesen.

Így lehet lényegtelen, mindennapi rutinnal egyenlővé tenni olyasmit, ami túlmutat a Szentségtörésen (nagybetűs, igen, komolyan). Lehet felette eltekinteni ködös pillantással, mintha mi sem történt volna. De nincs két egyforma mondat sem, feltételes módban a kutya sem végzi dolgát, ahogy az korábban (persze saját torzításommal is) megállapításra került.

Az nem lehet, hogy ne számítson, ami megtörtént. Szembe köpjük magunkat, ha az ilyesmit elhisszük. Megtörtént, nyomot hagyott... számít.

"Páros kínt enyhíthet alázat."

Igen.

Hozzávalók: két személy.

A rendezvény humán erőforrások hiányában elmarad.

I have had a family

Volt egyszer egy családom.
Azt tanultam tőlük - komolyan - , hogy akit szeretünk, azt nem valamely nekünk kedvező tulajdonsága miatt szeretjük, hanem minden feltétel és megszorítás nélkül. Ahogy az ókori görögök "szép az, ami érdek nélkül tetszik" meghatározásában is áll.
...találkoztam aztán emberekkel. Nem tudom, hogy ennek a halmaznak és a családnak van-e metszete vagy sem, de ez talán nem is olyan fontos. Ami viszont annál inkább: az emberek halmaz kevéssé értette a család halmazból hozott működési elveimet. Ergo megtudtam, hogy ami a családban működik, az az emberekkel nem mindig. :D
Nem szeretném magam valami áldott jó léleknek lefesteni, maximum halál angyalának... de akkor is. Amit otthonról kaptam, számomra érték. Olyasmi, amit szeretnék adni. Akkor is, ha orrba vágnak. Persze, ha már nagyon vérzik, akkor nem, de addig igen.
Szóval tessék drukkolni, hogy ne vérezzen annyira ;)

Álmomban már láttalak...

... sőt, a valóságban is, de az mégse ugyanaz.

Azt álmodtam, hogy ázsiai nő vagyok (talán egy kisgyerekkel, aki a húgom volt, de lehet, hogy csak valamiért épp mellémszegődött). Két ázsiai férfi udvarolt nekem, amit igazán nem tudtam megérteni, mert nagyon szegény voltam. 

Épp akkor éltem túl egy hajótörést, szakadtan és koszosan vásároltam a piacon, amikor hirtelen mindketten feltűntek.

Választottam.

Fogalmam sincs, mi alapján, de elindultam az egyikükkel, és követtem egészen a lakásába. Beépített galériája volt, amit a korláton túl üvegfal is elválasztott az alsó szinttől. Minden fehérre volt festve, a falak, a lépcső, a bútorok. Fentről, a galériából néztük a kislánnyal (10-12 éves lehetett), ahogy a férfi két európai nővel ő... enyeleg (?).

Egy fehér ágyon feküdtek, az egyik nő szőke volt, a máik barna, és szinte teljesen ugyanúgy néztek ki. Meztelenül, háton feküdtek a férfi két lábszárán, miközben ő ülve simogatta a hosszú hajukat.

Azután mintha felülről, a galériáról láttam volna saját magam, ugyanúgy feküdtem a férfi egyik lábán, mint az imént az európai nők egyike. A másik lábán a kislány feküdt.

Álmomban már láttalak. Tudom, hogy ébren is.

Pff...

Tudjátok mit?
Engem többet senki nem kurvázzon le, ne küldjön vissza verbálisan édesanyámba, ne közölje velem, hogy jelentéktelen vagyok, se azt, hogy egyszerű. A szeretet, a béke és a barátság nevében meg pláne ne.
Mindezen már túl vagyok.
Megtudtam, nagyon boldog lettem tőle. Köszönöm szépen, többször nincs rá igényem, nem kérek belőle.
Szabad fordításban ez annyit tesz, hogy:
A) bárkit, akitől ezt megkapom, kedvesen és a legnagyobb örömmel elküldök Tahitire
vagy csak
B) ott hagyom a bánatba, hogy legyen kiegyensúlyozott, csodálatos élete nélkülem.
Tegyük fel, ezt ígéret jelleggel jegyeztem le.
Köszönöm, csókolom

Science of words... silence of worlds?

Nyelvészek vagyunk, nemde?
A szavainknak igenis jelentése, jelentősége van...

Where are you, Dear?

F*szom!

Egy kedves Valaki egyszer azt kérdezte: Merre tart a világ? Mi ez itt körülöttünk?

Mindjárt hányok.

Magamtól, mástól, meg biztos azért is, mert mostanában "sokat eszem".

Mert ha valamit megtehetsz, meg is teszed... csak úgy, próbaképp. Kipróbálod, hogy működik-e az elmélet, hogyan valósul meg a gyakorlatban.

Mert semmi sem szent már, nincsenek normák, értékek, tartás, morál, folytassam?

Nincs semmi, csak mész előre, mint egy gép, és várod a reakciót az akcióra. Ha nem kedvező? Hát, akkor hiba csúszott a számításba, csináljuk másképp, mintha mi sem történt volna.

Persze. Simán.

Nem kellenek érzések, érzelmek, nem kell embernek lenni, nem fájhat, mert attól nem lesz jobb. Végül is, mire jó a fájdalom?

Mi kell akkor? Semmi. Már nem kell semmi.
A túláradó érzelmek tengerében elveszni úgy, hogy legalább tudom, ezerszer is tudom, érzem, hogy élek, hogy ember vagyok... ez az, ami a legkevésbé kell, de legalább jól esik. Önzés. Érdekel? Nem.
Neked nem kell, megtartom hát magamnak, tudatában rettenetes önzésemnek, fájok itt magamban, fájok itt magamnak. Mert amíg érzem, hogy fáj, nem CSAK tudom, addig akarok élni...

Fény

Fuss szívem, szaladj
vigyen a szél
Repüljenek falak
mit emelt a-cél

Ó Te jó szél
mért vetted el?
Érjem bár sugarát
Ő többé nem jön el

About a dream

Álmok.

Mindenütt.

Egy beteljesült, egy megvalósult, és egy, amiről remélem, hogy soha nem valósul meg.

Nem is az a legfurcsább az egészben, hogy olyan épületeket és személyeket láttam néhány hónappal ezelőtt álmomban, amiket/akiket nyilvánvalóan nem ismerhettem egészen két nappal ezelőttig. A homály sokkal érdekesebb. Bizonyos részletek nem szerepeltek az álmomban, s ezek olyan víziószerűen kenődtek bele az életembe, hogy visszagondolva el sem hiszem, pedig valóban megtörténtek.

Azzal, hogy ellátogattam arra a helyre egyszerre valósult meg, és teljesült be egy-egy álmom. És ebben a homályos akármiben szóba kerül egy rémálom... valami, ami sosem valósulhat meg.

Álmok ébren és nappal.

Álmok éjjel, behunyt szemmel.

Mindenütt...

Reményem torzóban

dereng egy kedves szürkület a parton
és odakentél,
hogy azok felhők
bágyadt kényelem motoszkál az arcon
nem látjuk benned az erdőt

hasított képet
csókolva - a szellőt
kitapintja a neked kellőt

eldőlt

A szürrealitás a tetőfokára hág

Avagy számháború miatt leköpni és prostituáltnak nevezni egy fiatal lányt. Leköpni még két embert.

Már értem, miért hívja ezt a kedves kis országot egy barátom Magyarisztánnak. De ne menjünk külföldre. Tartsuk az országhatárok között a szellemi tőkét, erőforrásokat, hogy legalább abban a bizonyos kétbetűs helyiségben legyen mivel megtörölni... Igen, legyünk büszkék, vállaljuk fel, kik vagyunk, és örüljünk neki, hogy a "jövő értelmisége" zászló alatt egzotikus tájakra vándorolhatunk... vagy ahová épp küldenek. Mert azt lehet. Rágalmazni, egymásba tiporni.

Te pedig kérjél bocsánatot, ha a tüdődből kiáramló levegő megrezegteti a hangszalagjaidat.

Beszéd-aktus

Csak Szavak
Egymás mellett
Egymás
alatt
Szenderegnek
Merev papírba rántja őket
képzeleted rács-börtöne

Csak Szavak
Egymás mellett
Egymás
alatt
Ébredeznek
Feldereng egy kedves hangban
Megmoccan a gondolatban
Ébredeznek

Csak szavak
Egymás mellett
Egymás
alatt
Felébredtek.
Kimondva egy dalt idéznek
Szándéktól a tettig visznek

Szavak
Egymás mellett
Egymás
alatt
Lélegeznek
Tetté vesznek.
Alkudoznak, ítélkeznek
szabadkoznak, bélyegeznek
Végül újra eggyé lesznek:
csak szavak.
Elalszanak
Egymás mellett
Egy más
alatt

2011. 08. 12.

Kicsi lány

Nemrég találkoztam egy lánnyal az utcán. Inkább csak megláttam.

Tizenkét éves kora óra ismerem. Akkor is volt benne valami különös...

Most, négy évvel később újra itt van, és még mindig ott van benne az a furcsa valami. Tartás? Talán. Inkább egyfajta kiállás. Az, hogy összetéveszthetetlenül Ő az, amikor megjelenik valahol.

Akkoriban leginkább a mesék fiatal, pökhendi hercegkisasszonyaira emlékeztetett, akik a történet végén mindig belátják egy-egy apró hibájukat, és onnantól minden szép és jó.

Mostanra egészen olyanná lett, mint egy fiatal macska. Ráérősen teszi egymás után vékony, puha lábacskáit, miközben tisztában van vele, milyen bámulatos a megjelenése. Enyhén leeresztett szemhéja alól már-már unottan bezsebeli az ámulattal rátapadó pillantásokat... ez a legkevesebb és a legtermészetesebb.

...én pedig ülök egy padon, és azon töprengek, hogy elrohant az a négy év, és milyen gyorsan felnőnek a macskák.

Lelkekbe festett

Más színű most az ég
zöld íriszes álom
vörösben égnek szemeink
kék mosolyodat várom

szürkét dereng
részekbe vág
Néznek mind és nézel Te: Ránk
gyufát gyújtasz
fénye reccsen
s azt hiszem
e lángra lebben
minden fürge-néma szempár
pedig csak a megszokás jár
leülnének, ha lenne még hely

táskák padon, egymás után
Visszanéznek rájuk bután
Talán közhely, talán profán:
Nem a fényre lépek, csupán
elhittem már megint...

határ

gondolat-szó-tett
a sorrend néha abszurd lett

de nem is kell a tökéletes
emberi kell
lélekkel

Mit keresel

mit keresel?
újra és újra becsapódik
gondolatod vasszilánkja
"mit keresel?"

hangot, érzést, mást, magadat?
neked ebből már semmi nem kell
mit keresel

szenvedést, hogy tűzből tisztulj
nem marad semmi a szóból
kit keresel?

fellobban és eggyé olvaszt
(ön)magadból számodra torlaszt így emel
s Te: keresel

meddig, mit miért és minek?
ha tetted, szavad úgyis rideg
összemos savat és vizet
széttöröd az értelmedet
de keresel

keresel
mert nincs mit tenni
mert nem hiszed, hogy csupán ennyi
bár tudod jól, hogy nincsen semmi.

A Megvilágosodás 17 pillanata

A szerelem nem azon múlik, hogy Kedvesnek, Cicának, Maszatkának vagy Akárminek hívnak-e. És azon sem, hogy körbekeríted-e a mondataidat egy csomó romantikus nyáladzással.
Ezek mind aranyos kedvességek, jól is esnek az ember lányának, de a szerelem érzéséhez nem sok közük, a szeretethez még annyi sem.
Megértettem.
Végre.

Negyed öt múlt

Negyed öt múlt

A fagyoskék levegőben egyetlen folt

az eleven holt, szomorú Hold.

Amint az óra a falon kattan

elmémen századszor, ezredszer pattan

újra a fény

Az ostoba, régi remény

újra és újra fülembe súgja:

„A lélek vékony húrja

pattanásig feszült

s a szív milliónyi piros szilánkra tört,

nyugodj meg: van mibe döfni a tőrt.”

Nyolc felé jár

A Hideg már csontjaimból prédál

szilánkot,

jégvirágok

nyílnak a tüdőben

vajon ez fáj?

Nem fáj- e jobban a megvető idegen

gúnyos mosolya

– mondd, mivé lettem –

Azt, ki tükörből a szemembe néz,

megöli maholnap a jéghideg kéz

Feszül a húr, és csillan a szív

kialszik a fény, hisz kemény a kéz

Megfagy a csepp (ki valaha könny volt)

A lélek helye már csak fekete folt

Törik és szakad

Ledőlnek a falak

és ami marad

Nem lesz már több, mint véres húscafat

Éjfél

2010

...avagy egy csodálatos fogyasztói élmény

Nem szeretem az ilyesmit.

Tényleg nem. De ezt most akkor sem bírom ki, mert kis gonosz vagyok.

Hangulati háttér: néhány munkával eltöltött boldog órácska

végre nem körömlakktól feketéllő körmök

20-as évek végéről származó férfikerékpár

sportcipő, esőgyanús időjárás, esernyő a kézben

rohanás, időpontok, határidők a fejben - meg persze az, hogy már megint a tervezett dolgok negyedét végeztem el

Az akció: Egy barát (inkább barátnő) kérésére igyekeztem felkutatni az ár/érték függvényben legkedvezőbb fekete hajfestéket a helyi drogériában. Mit ad isten, épp nekemszalad egy csodálatos akció. Majdnem 50% kedvezménnyel kapható a minőségi hajfesték szükséges árnyalata. Beteszem a kosárkámba. Gyanútlanul a kasszához lépek. Fizetni szándékozom. Néhány perc várakozás után megjelenik a pénztáros, és elkéri a termék eredeti árát.

Meglepődünk.

Én akkor, mikor kiejti a száján az összeget, őt pedig a reakcióm döbbenti meg.

Rámutatok a polcra, ahonnan a terméket elvettem. Öles piros betűkkel ki van írva az akció. Rendben.

Akkor csakis a "gépben lehet a hiba". De mit is tegyünk ilyenkor? Lehúzzuk még háromszor, hátha attól jobb lesz, de csodák csodájára nem történik semmi. Érkezik a kolléganő. A gép őt sem szereti jobban. Neki is az eredeti ár jelenik meg. Hűha. Most mi lesz? Hát az biztos, hogy én ennyiért nem fogom elvinni, mivelhogy majd' kiütötte a szememet a leárazásra figyelmeztető cédula.

Akkor hát... legyen. Elvihetem kedvezményes áron. Remek. Boldog vagyok, komolyan. Örülök, hogy annyiért vehettem meg a festéket, amennyibe kerül. Ez nagyszerű.

"Elvárt" utózönge több verzióban:

"Ne haragudj(on) a kellemetlenségét!"

"Elnézést, nem tudom, mi történhetett."

"Bocs, b*meg."

...vagy akármi más...

Valóságos utózönge:

"Heló!"

Epilógus: Nem arról a néhányszáz forintról van szó, mégcsak nem is az elvesztegetett idő(m)ről.

Csak valami normális hozzáállásféle...

Tisztában vagyok vele, hogy minimálbérért szombatvasárnapozva és egyebek A KUTYÁNAK SINCS KEDVE jópofizni. Nem is ez a furcsa... mintha elvesztenénk az emberségünket...emberi mivoltunkat... én is, mert néhányszáz karaktere ezen a kis ostobaságon lovagolok...

Valaki...

Valaki... fájhat ebben a zuhanásban
valami... meghalhat ebben a percben
valamit kereshetnénk a csendben
De mondd, minek?

Valami megnyílt abban a falban
valaki születik ebben a könnyben
valamit megtaláltunk a rohanásban
... mégsem hiába


2011. 03. 09.

Üdvözlet a lámpafényben!

... egy újabb napló. Vagy valami, ami borzasztóan hasonlít rá.

Kedves Eltévedt Ismeretlen!

Légy üdvözölve ezen a művészieskedő, érzelmekkel és szubjektivitással teletűzdelt nyilvános siratófalon.

Azért nem kell rögtön megijedni. Remélem, megtalálod, amiért ideklikkeltél, és kedves kuckóra lelsz itt.

Nem tudok mással szolgálni, csupán személyes kis agyrémeimmel és művészetre hasonlítani vágyó próbálkozásaimmal.

Ha nevetni szeretnél, nevess nyugodtan, ha sírni vágysz, sírjál. És ha késztetést érzel, hogy megoszd velem a véleményedet, csak nyugodtan. Nem harapok. Egyelőre.

Az erőltetett poénok után jó szórakozást kíván:

Amélie Lanterne